2010. január 10., vasárnap

Könyvolvasó-lavina a CES-en

2009-ben kétszer annyi elektronikuskönyv-olvasót (e-readert) adtak el az Egyesült Államokban, mint 2008-ban, és 2010-ben az előrejelzések szerint kétszer annyit adnak majd el, mint tavaly. Több tucatnyi cég foglalkozik e-readerekkel, és ezek közül a CES-en már be is mutattak jó néhány idei modellt.  A most zajló Las Vegas-i elektronikai kiállítás egyik legnagyobb slágere az e-reader, úgy is, mint feltörekvő műfaj: a már létezőkön, például az Amazon-féle Kindle-en és a Barnes & Noble Nookján kívül legalább tucatnyi olvasót mutatnak be a napokban. Ráadásul a Freescale Semiconductor, amely számos e-reader processzorát gyártja, azt mondja, legalább húsz különböző céggel áll kapcsolatban, amelyek mind az elektronikus olvasók piacának meghódítására készülnek.



Az e-olvasók elterjedésére mindeddig kevés épeszű magyarázat létezett. A piacon lévő modellek valamivel kisebbek, könnyebbek és tovább bírják árammal, mint a netbookok, és jobban esik rajtuk a szemnek az olvasás; cserébe viszont majdnem olyan drágák, funkcióik pedig még egy mobiltelefonhoz képest is a végletekig korlátozottak: olvasni lehet velük, és annyi. Arról nem is beszélve, hogy még ezt a feladatukat sem végzik a lehető legjobban.

Upendra Shardanand tartalomipari vállalkozó szerint az e-readereknek hét követelménynek kellene megfelelniük ahhoz, hogy elterjedésük pozitív hatást gyakoroljon a társadalom egészére. Az e-könyveknek olcsóbbaknak kell lenniük, mint a nyomtatott könyveknek; a másodlagos piacnak jobban kell működnie; az e-könyveket könnyebben meg kell tudni osztani, sőt általában, több könyvnek kellene léteznie elektronikus, mint nyomtatott formátumban. Az ingyenes opciók (pl. a könyvtárak) mellett fontos, hogy az e-könyvek nehezebben legyenek cenzúrázhatók, és tovább, vagy legalább addig tartsanak, mint a nyomtatott kötetek.
Ezek közül a feltételek közül Shardanand szerint az e-könyvek mindössze kettőnek – a mennyiségi kritériumnak és a hosszabb élettartamnak – tesznek eleget, az összes többi szempont alapján alulmaradnak a nyomtatott kötetekkel szemben.

Az elméleti okoskodás persze nem hatja meg a mindenre elszánt gyártókat, amelyek egyszerre több fronton igyekeznek felülmúlni egymás e-könyvolvasóit. Az idei CES-en bemutatottak között vannak átlagos modellek, amelyek a dizájnnal szeretnének kitűnni, mint a találó nevű COOL-ER, és vannak, amelyek komoly vagy kevésbé látványos technikai újításokat vonultatnak fel. Ezek között szerepel a teljesen színes kijelző (Liquavista), az e-olvasót netbookkal kombináló hibrid (Entourage Edge), a megszokott e-tintát felváltó fémfóliás kijelző (Skiff Reader) vagy a közösségi szájtokat az olvasással integrálni szándékozó platformz (Copia).

Liquavista 
A Philipsből kivált holland Liquavista az electrowettingen (elektromos nedvesítés) alapuló kijelzővel kísérletezik, amelyről azt állítja, hogy sötétben és napfényben is jól látszik, ráadásul keveset fogyaszt. A cég szájtján három modellt mutat be, ezek közül a Liquavista Bright 64 szürkeárnyalatos, a Color nevű modell színes kijelzős, a legfejlettebb a Vivid, amely működik monokróm reflektív és színes transzmisszív módban is. Az első esetben a kép most elterjedt e-tintás olvasókéra, a másodikban leginkább a laptopok lcd-kijelzőiére hasonlít. A Liquavista modelljeiről készített demóvideókon suta, csúnyácska készülék látszik, különösen a mellé állított Sony mellett – valószínű, hogy ez még csak prototípus, de ha a technológia beválik, idővel felválthatja a manapság használatos E-Inket. A Liquavista készülékeinek áráról és egyéb paramétereiről egyelőre nem tudni, és a megjelenésről is csak annyit, hogy a cég idén vagy jövőre szeretné piacra dobni az e-olvasókat.

1liquid450
Liquavista (jobbra)
 
Skiff
Legalább négy cég, a Hearst médiavállalat, az általa támogatott, korábban FirstPapernek nevezett Skiff, a Sprint telkócég és az LG együttműködéséből született a CES egyik legjobban kinéző e-readere, a Skiff. A 11,5 hüvelykes, 1200x1600 pixeles kijelző nem folyadékkristályos, és nem  is e-tintás, hanem az LG szabadalmát, a fémfóliát, egészen pontosan rozsdamentes acélból készült, rugalmas fóliát használ a megjelenítésre. A nagy formátum lehetővé teszi, hogy ne csak könyveket, hanem újságokat is könnyen lehessen olvasni a Skiffen, a fémfólia révén pedig a készülék alig vastagabb fél centiméternél, súlya fél kiló, és több mint egy hétig bírja majd egy feltöltéssel. A Skiff a cég sajtóközleménye szerint ellenállóbb, kevésbé törékeny, mint az üveg alapú kijelzők, és lesz benne wifi és 3G is. Az árát egyelőre nem tudni.
2skiff450 
Plastic Logic QUE 

A Skiffhez hasonlóan hajlékony az idei CES másik kiemelkedő e-readere, a Plastic Logic QUE nevű készüléke is. A 8,5x11 hüvelyk méretű olvasót 10,7 hüvelykes érintőképernyővel szerelték fel, és a virtuális billentyűzettel nemcsak jegyzeteket lehet fűzni a rajta olvasott könyvekhez, újságokhoz, hanem a modemmel felszerelt változattal még emailt is lehet küldeni, ami újdonság a legtöbb most kapható e-readerhez képest. Tartalmi szempontból feltétlen előny, hogy a QUE le tud tölteni könyveket a Barnes & Noble könyvesboltjából, amelyet eddig csak a Nook használt. A készülék viszont az egyik legdrágább lesz az összes közül: amikor áprilisban árulni kezdik, 650 dollárba kerül majd a legegyszerűbb, 4GB-os modell, mg a 8 gigás, wifis, 3G-s QUE-ért már 800 dollárt kell majd fizetni – ennyiért a most bemutattok közül négy olcsóbb e-readert is lehet venni.

3cue450

enTourage eDGe

Funkcióit, kinézetét, de még a neve írását tekintve is excentrikus geekmágnes az enTourage eDGe, amelynek tervezői egyetlen, könyvként kinyitható testbe zsúfoltak egy e-olvasót és egy netbookot, bátran kihagyták viszont belőle a hagyományos billentyűzetet. Az e-tintás olvasó 9,7, az lcd-s érintőképernyő 10 hüvelyk átmérőjű, és a gép érdekessége, hogy az adatok átmozgathatók az e-readerről a netbookra. Ha például a fekete-fehér kijelzőről áthúz az olvasó egy ábrát a netbookra, színesben is megnézheti, feltéve, hogy az eredeti képet a színinformációkkal együtt tárolták az e-readeren.

Az első számú célközönséget, a diákokat célozza meg az eDGe azon funkciója, amelynek révén a beépített mikrofonnal felvett hanganyagot szinkronizálni lehet az előadásokról készített jegyzetekkel. Az eDGe 500 dollárba kerül majd, ami elfogadható árnak tűnik, ráadásul plusz 40 dollárért a szabvány Midnight Blue szín helyett lehet kérni Piano Black, Ruby Red, Glacier White vagy Ice Blue kivitelben is.
4edge450 
 
Alex

Már ránézésre nyilvánvaló, hogy a Barnes & Noble Nookját másolja a Spring Design Alex nevű olvasója, amely a felső, e-tintás (6 hüvelykes) képernyő alatt hordoz egy annál kisebb, 3,5 hüvelykes, színes lcd-kijelzőt is, akárcsak a Nook. A felső kijelzőn lehet fekete-fehérben könyvet olvasni, az alsó viszont nemcsak a színes borítók megjelenítésére szolgál, hanem netezni is lehet vele. Az Alexen, amelyen a Google operációs rendszere, az Android fut,  3G és wifi is van, és a letöltött adatokat mikro SD-kártyára is el lehet menteni. (A cég jelmondata: A könyvek nem twitelnek.) A készülék február végére várható, és 400 dollárba kerül majd, vagyis többet tud majd, mint a Nook, de 150 dollárral drágább is lesz nála.

5alex450 
 
COOL-ER

Újabb kísérteties hasonlóság: ha az Alex a Nookra hasonlít, akkor a Coolreaders COOL-ER nevű olvasója bizonyos szemszögből a Sony PRS- 505-re , egy másikból meg az Apple iPod Nanójára, annak is a harmadik generációjára, csak nem nano-, hanem makroméretben. Az e-olvasó nem vonultat fel semmilyen említésre méltó technikai újdonságot, a 6 hüvelykes képernyő mellett van benne 1 GB tárhely, fut rajta egy Linux, nincs benne viszont se 3G, se wifi, a külvilággal való kapcsolatot egy usb-csatlakozó biztosítja. A COOL-ER kúlságát így a színválaszték és az ár próbálja biztosítani: van belőle fekete, kék, lila, pink és piros, és egyik színben sem kerül többe 250 dollárnál, ami a drágább versenytársak árának fele-harmada.
6cooler450


COPIA

Merész technológiai bravúrok helyett a széles modellválasztékra és a socialnak nevezett platformra alapoz a Copia, a DMC Worldwide nevű cég leányvállalata. Copiából összesen hatféle modell létezik, a legegyszerűbbet, a 6 hüvelykes Ocean 6-tól a 9 hüvelykes Tidal Touch 3G-n át a qwerty-billentyűzettel felszerelt Tidalig. A modellek többségében van legalább 2 GB tárhely, wifi vagy 3G, esetleg sd-kártyahely, illetve fülhallgató-kimenet, de a Copiát nem ez különbözteti meg a konkurenciától, hanem az a platform, amelynek révén közösséget és ajánlórendszert szeretne felépíteni az olvasás, a könyvek köré, hogy létrehozza a világ első „társas olvasási élményét”. Hátha sikerül neki.

7copia450 
 
Samsung E6 és E101

Az egyetlen ismert név a CES-en bemutatkozó e-readergyártók közül  a Samsungé. A dél-koreai cég azonban mintha erőből próbálná megvetni a lábát a piacon, hiszen két olvasómodellje, a 6 hüvelykes E6 és a 10 hüvelykes E101 (más források szerint E10) egyetlen újdonságot mutat csak fel, a kijelzőre firkálási lehetőséget, ami nem biztos, hogy megéri majd a funkciókhoz képest elképesztő, 400, illetve 700 dolláros árat. A Samsung e-olvasójában wifi van ugyan, de 3G nincs, felszerelték viszont egy alul kicsúsztatható padocskával, amire tettek két pici hangszórót és egy navigációs gombot. A Samsung 2010 elején készül piacra dobni a két olvasót.

8samsung450 

Forrás: Index 



Keresés ebben a blogban