2010. január 28., csütörtök

Aluratek e-book



Felmerül a kérdés, hogy a DR-570 nevezhető-e egyáltalán e-booknak. Hiszen megszokhattuk, hogy ezek általában erős fényben is jól látható, de monokróm kijelzővel rendelkeznek, az új Asusban azonban OLED megjelenítő kapott helyet, így egyéb multimédiás célokra is jól hasznosítható lehet, például videolejátszásra. Ebben segít a Wi-Fi és 3G modul is, amelyek segítségével könnyedén csatlakozhatunk a különböző vezeték nélküli hálózatokra. A kijelző ugyan csak 6 hüvelykes, ennek azonban a hátrányokon túl (így azért jóval kényelmetlenebb újságot vagy könyvet olvasni) előnyei is vannak, például a kis méret és tömeg.



A DR-570 állítólag 200 gramm alatt lesz, a vastagsága pedig kevesebb mint 9 mm, és ez azt jelenti, hogy könnyedén hordozható, akár egy nagyobb zsebbe is belefér. Szintén jól hangzik az akár 122 órás akkumulátoros üzemidő (bár ezt nem támasztja alá semmilyen hivatalos információ, és a színes kijelző intenzív használata esetén nyilván nagymértékben lecsökken). A belső egyelőre még ismeretlen, annyit lehet tudni, hogy 512 MB RAM szolgál majd benne, illetve egy szöveget hanggá alakító szoftver is megtalálható lesz rajta. Az Asus DR-570 áráról és pontos megjelenési idejéről egyelőre még nincs információ.



Kicsivel konzervatívabb készülék a DR-950. Ez már a szokásos, e-ink technológiás kijelzőt kapta, igaz, abból nagyobbat és érintőképernyőset: 9 colosat 1024x768 pixelen. Ez persze némi hízást jelent, a tömegnövelőnek hála az e-book 370 grammosra és 222 x 161 x 9 mm-esre növekedett. Testvéréhez hasonlóan képes a vezeték nélküli hálózatokhoz csatlakozni, méghozzá a beépített Wi-Fi és HSDPA adapter segítségével (opcionálisan WiMAX is kerülhet bele), valamint szintén képes a szövegek „felmondására”. Ebben a sztereo hangszórók segédkeznek, de felszerelték fülhallgató-kimenettel is. Amennyiben a 4 GB-os belső memória nem lenne elég, SD kártyával tovább bővíthető. Az e-könyvolvasó többféle formátummal elboldogul, többek között a PDF-fel, TXT-vel, EPUB-bal, HTML-lel, de az MP3-mal is. Az Asus DR-950 pontos megjelenési ideje és ára egyelőre még szintén nem ismert.



DR-950 (forrás: Electripig)

Forrás: Prohardver

Keresés ebben a blogban