2010. április 21., szerda

Új helyen az E(x)-Libris!

Kedves Barátom!

Ez a gyűjtemény új helyre kerül a 2010-es Nemzetközi Könyvfesztivál tiszteletére.

Ez pedig az Infopoly Alapítvány egyik oldala: Infopoly.info/ex-libris.

Remélem még találkozunk!

Dombi Gábor

2010. április 6., kedd

Kiszivárgott, mit tud majd a HP iPad-klónja

Az Engadget kütyüblog egy olyan belsős dokumentumot szerzett meg, amelyből kiderülnek a Hewlett-Packard Slate nevű táblagépének paraméterei, amely a hétvégén piacra dobott Apple iPad egyik fontos riválisa szeretne lenni.

Szuper szoftverekkel rajtol az iPad

Forrás: 
[origo]

Százötvenezer alkalmazás közül válogathatnak azok, akik megveszik az április 3-án a boltok polcaira kerülő Apple iPadet. A programok egy része már ismerős lehet a cég okostelefonjáról, az iPhone-ról, ám akadnak majd teljesen új fejlesztések is.

Háromszázezer iPad fogyott az első napon

Egyesek szerint ezzel a mennyiséggel az iPad a várakozásoknak megfelelően teljesített, míg mások szerint a megjelenés előtti héten keltett hírveréshez képest a hétvégi eredmények szerénynek tekinthetők.

Elindította e-book üzletágát a Kulcs-Soft

A Kulcs-Soft 2010. április 3-án, az iPad amerikai debütálásával egy napon elindítja e-book üzletágát. A társaság az iPhone-ra mostanra már 9 saját programot jelentetett meg, melyeket több mint 40,000 alkalommal töltöttek le felhasználók az Apple online program boltjából.

2010. március 30., kedd

WePad: német táblagép

Lassan kiderül, merre tart a papíralapú újságok digitális átállása: az okostelefonok mellett az új erőre kapó tabletpiac lehet a megoldás. Az európai kiadók saját táblagéppel válaszolnak az iPad-re.


Eekore's Ubuntu-based Tablet Focuses On Flexibility

With Apple's iPad tablet computer ramping up to make an impact, it's drawing a lot of headlines, but there is also significant action on the Linux- and Android-based tablet front. As LinuxDevices reports, Italy-based Eekore is offering a tablet PC that runs either Ubuntu or Microsoft Windows. The Eekore ET10TA10 runs an Intel Atom N270 chip. It has a 10.2-inch, 1024 x 600 backlit touchscreen, 1GB of RAM, and a 160GB hard disk. It offers Wi-Fi, Bluetooth and 3G connectivity options, and has a very slick look.You can take a look at the ET10TA10 at Eekore's site.  As the photos above and below show, the tablet offers both touch-screen and stylus input

Source:  Osatic

2010. március 22., hétfő

Internet Tablet itthon is - de sajnos telefonálni nem lehet vele

A nyílt forrású Android operációs rendszerre épülő Archos 5 Internet Tablet a webes, multimédiás tartalmak megjelenítésére hivatott. A 4.8 colos, 800x480 pixel felbontású TFT LCD kijelzőn, akár 720p HD videók megjelenítésére is lehetőség nyílik, melyet az ARM CortexTM-A8, 32 bites @ 800 MHz-es elsődleges processzor segít. Az alacsony fogyasztású beépített 128MB-os DDR RAM mellett - típustól függően -, 8GB ROM memória vagy 160GB HDD merevlemez szolgál tárhelyül, amit a HDD nélküli verziókban további microSD HC memóriakártyákkal lehet bővíteni (max. 32GB-tal).

Tankönyvek helyett tábla-PC

A Marvell cég egy új Moby nevű tábla-PC-t dob piacra, amely elsősorban az árával hódíthat majd. A készülék legnagyobb előnye a gyártó szerint az, hogy a 99 dolláros ajánlott végfelhasználói ára mellé komoly multimédiás teljesítmény is társul.

2010. március 20., szombat

Multimediaplaza.hu., avagy a Kossuth Kiadó is színre lép

Nemcsak e-könyveket, hanem mindenféle elektronikus tartalmat kínáló webáruházat hoz létre a Kossuth Kiadó - mondta Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója az MTI-nek. "Április 24-én tartjuk a bemutatóját a multimediaplaza.hu-nak, ami Magyarország első online letöltőplázája lesz" - nyilatkozott az igazgató. Mint elmondta: a weboldalon mintegy kétszáz e-könyv lesz megtalálható, de képeket, ötven hangoskönyvet, térképeket, archív felvételeket is le lehet majd tölteni.

2010. március 19., péntek

The OLPC e-reader

The olpc really is e-book sized
Wonder why there’s so much talk about the olpc laptop?

Because, as these pictures show, it really is suited for e-book reading. And it’s book size, not laptop size.

A villanykönyvé a jövő, de milyen áron?

Nem kérdés már, hogy lesz-e helye a jövőben az ezer könyvet tárolni képes e-könyv-olvasóknak. A könyves szakma már előre menekül: digitális olvasót adott ki Amerika legnagyobb terjeszője, a Barnes&Noble, három változatban is a piacon van az Amazon Kindle, az Apple pedig legújabb kütyüjét, az iPadet próbálja a könyvek és magazinok megmentőjeként beállítani. Nincs azonban válasz arra a kérdésre, hogy olcsóbbak lesznek-e a digitális könyvek, és hogy a másolásvédelmet és webboltot igénylő kiadványokból befolyhat-e elég pénz ahhoz, hogy a ma ismert kiadói rendszer fennmaradjon.

2010. március 17., szerda

ONYX BOOX 60



Kapható az első WACOM érintőképernyős 6 inch átmérőjű E Ink® Vizplex® kijelzős elektronikus könyvolvasó, mely Onyx érintő tollal, Wi-Fi és internet böngésző támogatással rendelkezik.


E-könyv-olvasó - korszakváltás? Komoly Prohardver elemzés

Koobe és iriver ebook olvasó


Lassan hatszáz éve már annak, hogy Johannes Gutenberg találmányaival széles körben elérhetővé tette a nyomtatott könyveket. Nem ő találta fel a könyvnyomtatást - azt már évszázadokkal előtte kifundálták a kínaiak -, de neki sikerült elsőként megvalósítani a viszonylag olcsó tömegtermelést.

Az utóbbi hónapokban egyre gyakrabban adunk hírt az újfajta, elektronikus könyvek – pontosabban könyvolvasók – megjelenéséről. Mert elektronikus könyvek – valamilyen szöveges formátumban – már régóta léteznek. Valójában az olvasók sem újak. Az első, kísérleti modellekről már több mint egy évtizede hallhattunk, a legismertebb Amazon Kindle pedig múlt novemberben ünnepelte második születésnapját. A világ legtöbb részén viszont azért mostanában kezd terjedni az e-book olvasó, mert végre sikerült csökkenteni az árát.

eSlick a Foxit-től

Ilyen az eSlick


A wikipedia röviden így jellemzi a Foxit olvasóját: "The device is notable in that it has minimal features (no wireless, no subscription, no DRM)." Vagyis figyelemreméltó, hogy mennyire alapszintű: nincs net, nincs rá előfizetés, nincs DRM. Nem véletlen, hogy már a megjelenése óta tetszett nekem.

Hiánypótló táblagép

Hiánypótló táblagép érkezik


Csodás kis gépezet készültét ismerte el a Samsung. Ellentétben az iPad másolatokkal, itt nem marad majd ki a számítási „erő” sem, ráadásul jóval több hálózathoz és készülékhez lehet majd kapcsolódni vele.

2010. március 12., péntek

iPad-konkurens a Hanvontól

Két Windows-alapú készüléket is bemutatott a Hanvon, amelyeket az iPad ellenlábasainak szánja. Az Intel alapú gépeken Windows fut, tudásuk minden igényt kielégít.

2010. március 10., szerda

Több mint 50 iPadhez hasonló eszköz várható idén

Számos cég igyekszik az Apple iPad farvizén beevezni a piacra. A tajpeji Computex expó idejére már igen nagy kínálat várható.

2010. március 9., kedd

LCD kijelzős e-könyv az Aluratektől

Napjaink egyik divatos terméke az e-book, egyre-másra jelennek meg a különböző formájú és méretű olvasók, van köztük klasszikusabb, de írtak már napelemesről, illetve hajtogathatóról is. Egyvalamiben azonban általában hasonlítanak: az e-ink technológiát használják. Az Aluratek ezzel ellentétben monokróm LCD kijelzővel szerelte fel saját megoldását, ami a szép hosszú, Libre eBook Reader Pro nevet kapta.

Nő az e-bookok választéka

Hat hüvelykes kijelzővel ellátott e-könyvolvasók érkeznek az Energy Sistem, Bookeen és a Samsung jóvoltából.

Új e-bookkal állt elő az Energy Sistem. Az Energy Book 2061 nevű készülék a következő hónapban, pontosabban március 12-én jelenhet meg 258 eurós (körülbelül 350 dolláros) áron. Mit kap a felhasználó ennyiért? Nos, az olvasó egy 6 hüvelykes e-ink Vizplex 16 szintes szürkeárnyalatos kijelzővel rendelkezik, amely 800x600 pixeles felbontású. Maga gépezet egyébként 228 grammos, 178 x 129 mm-es alapterületéhez pedig mindössze 10 mm-es vastagság társul.


Keresés ebben a blogban