Számos előnye van az elektronikus szövegeket megjeleníteni képes mobil eszközöknek, főleg azoknak, amelyek „elektronikus tintával” működnek. Ezek ugyanis csak minimális mértékben fogyasztanak energiát, mivel csak a „lapozáshoz” szükséges elektromosság; az utoljára megjelenített állapotot pedig akkumulátor nélkül is stabilan tartja a digitális könyv. Emellett rengeteg olvasnivalót vihetünk magunkkal, még 1-2 GB-os kapacitás esetén is bőven felfér teljes otthoni könyvtárunk az ebook memóriakártyájára. Ráadásul többnyire olcsóbbak a digitális univerzumban létező példányok, mint a papíralapúak, hiszen nincsen sem nyomtatási, sem szállítási költség. És ha már papír: a környezetet védik az elektronikus könyvek azzal, hogy szükségtelenné teszik komplett erdők kiirtását; illetve a nyomtatás környezetre ártalmas anyagait nem kell sem előállítani, sem kivonni végül a hulladékgyűjtőben leadott példányokból.
Annak ellenére, hogy az elképzelés és a technika már régóta ismert, mindezidáig mégsem tudtak széles körben elterjedni a digitális könyv feladatát betöltő eszközök. Habár az Amazon a Kindle-lel szép sikereket ért el, és megmozgatta a piac állóvizét, még mindig nem válogathatunk a termékek között - különösen hazánkban nem. Ez azonban váltózóban van, elsőként a világ legfejlettebb részein, állítja a tajvani Market Intelligence Center (MIC).
A piackutató cég becslése szerint idén valamivel több mint 3 millió e-book olvasó kerül leszállításra az egész világon. Ez, még a válság ellenére is igen lendületes, 177 százalékos növekedést jelent a tavalyi adatokhoz képest. Ugyanakkor még csak közelében sem vagyunk a piac telítődésének: az MIC jóslata szerint 2013-ban már majdnem 20 millió ilyen eszköz fog elfogyni egy év alatt.
S. H. Wang, a piackutató vezető elemzője szerint az elmúlt évek sem teltek tétlenül. A közelmúltban ment át az e-book iparág a termékek bevezetési szakaszán. Ennek során alakultak ki a felhasználói szokások, készültek el az első tartalmi fejlesztések illetve a működő üzleti modell(ek) létrehozása. Emellett a technika is mostanra érett be arra, hogy dömpingszerűen lehessen elektronikus könyveket olvasni képes eszközöket gyártani.
Forrás: Terminál